A Szuperinfó története

A Nógrád Megyei Szuperinfó története

1989 június 14-én jelent meg először Salgótarjánban Szuperinfó. Az ingyenes terjesztésű reklámújságok közül másodikként, hiszen egy héttel megjelenésünk előtt került az olvasókhoz az azóta megszűnt Borsod-Heves-Nógrád Megyei Extra. Az A/4-es formátumú Szuperinfó egy színnyomással készült, de már az első számnál is 20 000 példányban kinyomtatott újság, eljutott Salgótarján valamennyi levélszekrényébe. Az 1990-91-es évek a mellékfoglalkozású kiadás évei voltak. Az A/4 2-4 oldalon írisznyomtatással készülő lapocska magán viselte a ráfordított kevés időt. Az 1991-es év második felének változása az volt, hogy a Salgótarján környéki településekre is eljuttattuk az újságot.

1992 január 6-án alapvetően megváltoztak a kiadás körülményei. Két fő heti teljes munkaidőben, önálló szerkesztőségben, csak a lap kiadásával kezdett foglalkozni. Maradt az írisznyomás, nőtt az oldalszám, folyamatosan emelkedett a hirdetők száma. Augusztustól saját számítógépen végeztük a szedést. Szeptember első hetében történt az egyik legnagyobb előrelépés. Ettől az időponttól Nógrád megye valamennyi településén megjelenik a Szuperinfó. Az időszak rengeteg újat hozott. Bővült a szervezők száma, megszerveztük a saját egész megyét átfogó terjesztőhálózatot, folyamatosan bővült a gyártás eszközparkja. 1993 áprilisa a következő nagy dátum. Új, már Salgótarján belvárosi irodában készítettük elő az első, 93’ április 2-án megjelent színes A/3 formátumú Szuperinfót.

A 1994-98 közötti évek a lassú fejlődés évei. Folyamatosan fejlődik a technika, nő a hirdetők száma, javul az újság elfogadottsága. A nagy változás 1998 február elején történik. Salgótarján Fő terén, a város legfrekventáltabb helyén lévő irodaházban béreltünk irodát. Az alig több mint 500 méteres költözködés alapvetően megváltoztatta mindennapjainkat. Hivatalos munkahellyé vált a szerkesztőség, reggeltől estig tart az ügyfélforgalom. A következő évek változásai az egységesülő Szuperinfó hálózattal közös változások. 1998-tól új a fejléc, megjelennek a közösen kialakított megjelenési kézikönyv elemei. Általánossá válik az internet használata, folyamatosan fejlődik a számítógépes háttér. A szervezők munkája is változik. A fő hangsúly a kapcsolattartásra helyeződik át.

Állandó hirdetőink a megjelentetendő anyagok kéziratát interneten, faxon megküldik, de igénylik, hogy a munkatársakkal időről időre találkozva szót tudjanak váltani. A hálózattal közös munka eredménye az is, hogy 2000 júniusától mért eredményeket tudunk bemutatni hirdető partnereinknek. A Szonda Ipsos és a GF Hungária közvélemény-kutató intézetek által összeállított Média Navigátor program eligazít a nyomtatott sajtóban megjelenő hirdetések olvasottságáról, területi-, kor, költségek szerinti stb. hatékonyságáról. Nagy öröm ért mindannyiunkat e számok 2001 végi megismerésekor. Az olvasottsági adatok szerint, megyeszékhely, város, község, összesen kategóriákban a Nógrád Megyei Szuperinfó, valamennyi konkurensét megelőzve, Nógrád megye legolvasottabb lapja. Salgótarjánban több mint 70, a városok összesítésében több mint 60, a megyei összesenben több mint 50%-os a rendszeres, minden heti olvasóink aránya.

Külön öröm, hogy ezzel a Szuperinfók között Magyarországon a Nógrád megyei az első. 2002 januárjában az országos egységesítés érdekében mi is formátumot váltottunk. Mostantól A/4-es formátumban, természetesen színesen, természetesen Nógrád megye valamennyi településén jelenik meg a Nógrád Megyei Szuperinfó.

A kiadó úgy gondolja, hogy a lap arra szolgál, hogy minél több olvasóhoz juttassa el a fizetett és az egyéb információkat. Úgy gondolja, hogy a hirdetők akkor elégedettek, ha pontos, jól olvasható, korrektül terjesztett újságban jelentethetik meg hirdetéseiket. Úgy gondolja, hogy akár ingyenes ismeretterjesztő anyagok megjelentetésével is segíteni kell a megye kulturális és spotéletét, a környezetvédelmet, a EU hoz való csatlakozást. Úgy gondolja, hogy a sok olvasót érintő információk növelik a lap presztízsét, javítják az olvasottsági adatokat, ezzel is segítve a lapban megjelenő hirdetések hatékonyságát.

2002-2008 a szárnyalás időszaka. Nő az oldalszám, a hirdetések mennyisége, javul a lap minősége. A fiatal korosztály olvasói szokásainak ismerete, (nem, ill. alig olvas) laphoz vonzása miatt indítottuk a Kultúra, Sport, Szabadidő rovatot, melyben fiataloknak vonzó programokat jelentettünk meg, – ingyenesen. 2003. szeptemberében indítottuk Szuperinfó Plusz oldalainkat. Ebben kiváló újságírók által írt megyei, városi anyagokat jelentettünk meg. Néhány rovatcím: Hogy van, mit csinál, Szlovákiában történt, Vélemény. Folyamatosan bővítettük a programajánlót és igyekeztünk segíteni pl. a Terényi Színházi Napok, a Hollókői Színházi előadásainak, a salgótarjáni Dixie Fesztivál népszerűsítésében. 2008-ra, amikor sikerült 24 oldalasra növelni a lap terjedelmét, havonta egyszer 8 oldalas melléklettel tudtunk megjelenni. Körvonalazódott a jövő, kétheti, majd heti megyei Magazin.

A 2009-es Nógrád megye gazdaságát mélyen megrázó gazdasági válság, ránk is komoly hatással bírt. Árbevételünk drasztikus csökkenése kényszerített a magazin oldalak elhagyására. A Programajánlót viszont megtartottuk és ma is része a lapnak. 2011 októberében új lehetőség adódott. Csatlakozva az Infovárosok hálózatához elkezdtük internetes újságunk az Infonógrád kialakítását. Így mára kialakítottuk a printet kiegészítő online felületünket, mely alkalmas a helyi hírek, képgalériák, programok naprakész megjelentetésére és kiegészítő felületet tud biztosítani hirdetőink számára.

A nehezebb évek öröme, hogy bár csökkentenünk kellett a példányszámot (63 000-ről, 54 000-re), olvasottságunk nem változott. A legfrissebb mérések szerint változatlanul a megye lakosságának 50%-a hetente olvasója a Nógrád Megyei Szuperinfónak. Az Infonógrád olvasottsága is alakul, mára eléri a heti 15-20 000 olvasót.

A kétezres évek elején megfogalmazott célok nem változtak. Korrekt, a hirdetők igényeit maximálisan kielégítő lapot kívánunk megjelentetni, odafigyelve környezetünkre, sajátos lehetőségeinkkel segítve olvasóink mind szélesebb körű tájékoztatását.


Oldal tetejére ↑

Facebook